2013

img

A 2013-as Zöld Nyári Egyetem 2013. július 18-től 21-ig tart.

Mindegy, hogy először jössz, vagy sokadszorra, az idén 6. alkalommal megrendezésre kerülő Zöld Nyári Egyetemen bárkit szívesen látunk 5 nap intenzív eszmecserére különböző zöld témákról, zöld és barátságos mikrokozmoszunkban. Ezúttal Velencénleszünk, Budapesttől csupán 45 percre.

2013 az Állampolgárok Európai Éve, és 2014 májusában választásokra kerül sor Magyarországon, illetve az Európai Parlamenti választásokra is ekkor kerül sor. Így elhatároztuk, hogy idén nyáron a demokrácia állapotával és jövőjével fogunk foglalkozni, illetve megvizsgáljuk annak lehetőségeit, hogyan tudnak az állampolgárokrészt venni a politikában és a társadalomban.

A program különböző kérdések köré épül fel, például körbejárjuk, hogy milyen lehetőségei vannak az állampolgároknak Európában arra, hogy befolyásolják a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális történéseket helyben, regionálisan illetve európai szinten, valamint globálisan. Szeretnénk kihasználni a lehetőséget, hogy kiemeljük a demokratikus részvétel fontosságát, emellett pedig kritikus szemmel megvizsgáljuk a részvétel különböző formáit, valamint azon társadalmi, gazdasági és kulturális feltételeket, amelyek a részvételt lehetővé teszik. Gyakorlati szemmel pedig megvizsgáljuk, mit ajánlanak a pártok a programjaikban annak érdekében, hogy egy fenntartható, igazságos és demokratikus Európában élhessünk.

A gondolatébresztő, tudományos viták mellett ismét lesznek tréningek, amelyek témái önismeret és közösségi gondolkodás lesznek, de a közelgő választásokra való tekintettel kampánytréninget is szervezünk. Ahogy az egyik önkéntesünk tavaly megfogalmazta: „Idegenként jössz közénk, de barátok közé érkezel, és majd egycsaládból távozol.” A célunk nem csupán gondolatébresztés, hanem az is, hogyhozzájárulhassunk állandó hálózatok, új kezdeményezések és közösségek kialakulásához.

2012-től olyan gyermekeknek szóló programokat alakítottunk ki, amelyek túlmutatnak a sima gyermekmegőrzőn, és olyan tevékenységekre fókuszálnak, amelyek kibontakoztatják a gyermekek kreativitását, felelősséget ébresztenek bennük akörnyezet iránt, és fejlesztik szociális készségeiket. A résztvevők lehetőséget kapnakagórák formájában megvitatni gondolataikat, kezdeményezéseiket a többiekkel. A késő délutáni plenáris a tavaly megismert fishbowl módszer segítségével lehetőséget nyújt arra, hogy mindenki beszálljon a vitába. Az előadásokat, szemináriumokat, tréningeket pedig gazdag kulturális program kíséri: az estéketszínház, filmek, zene, tánc és tábortűz zárja.

A nyári egyetem utolsó napján a tábort kinyitjuk az érdeklődőknek, bemutatjuk a nyári egyetem eredményeit, és úgynevezett „civil forgószínpadon” mutatunk be zöldszervezeteket és kezdeményezéseket.