2011

img

AUGUSZTUS 10. SZERDA – AZ ERŐFORRÁS VÁLSÁGA

Az első napon még csak gyülekezik a nép, ismerkednek az emberek, no meg sok kolléga és régi ismerős találkozik itt hosszabb-rövidebb idő után újra. Az elhelyezkedés apró teendőivel bíbelődnek a résztvevők, a szervezőnek látszó nyüzsgő emberek pedig a tábor felállításának utolsó simításaival vannak elfoglalva.

Az esti plenáris panelbeszélgetés RIO +20 címet viseli. Ez eleinte nem mondott sokat, de aztán világos lett, hogy jövőre fordulóponthoz érkezünk, mivel 20 éve volt ez első olyan nagyobb konferencia és nemzetközi csúcstalálkozó, ahol szóba kerültek a fejlődés mind máig kritikus kérdései. Schmuck Erzsébet és Faragó Tibor személyesen is jelen voltak ezeken az egyeztetéseken, ezért testközelbe hozták a nemzetközi folyamatokat. Beszéltek arról, hogy meddig jutottunk ez idő alatt, de az előadók véleménye szerint sajnos lassan haladunk, ami talán jobb is, mert rossz irányba. Faragó Tibor olyan képet adott az elmúlt 20, de inkább 40 évről, ami rávilágított a globális egyezményeket rendre elbuktató globális viszonyokra. Tibor rávilágított arra is, hogy milyen módszerekkel lehet elbuktatni a támogató retorika mögött is a környezeti és fenntarthatóság kérdését. Hiába létezik ENSZ környezeti program, ha nincs egy szervezet, amely megfelelő forrásokkal bírva végre tudja azt hajtani. Nincs a WHO-nak megfelelő környezetért felelős szervezet. A fejlődő országok köszönik, de nem kérnek a RIO+20 zöld gazdaság tematizálásából. A világban évtizedek óta párhuzamosan, egymástól függetlenül és akár konkurálva futnak a fejlesztési programok, valamint a fenntarthatósági programok, de a politikát döntően az előbbi érdekli. A konklúzió, hogy az elmúlt 20 évben a világ nagyjai tudatosították, hogy a világ folyamatai nem jó irányba mennek, a végrehajtással van gond, illetve az államok egyre inkább felismerik a saját érdekeiket.

Gyulai Iván a Miskolci Ökológiai Intézet igazgatója azzal a felütéssel kezdi, hogy RIO óta a környezeti politika nagyon sokat javult, a környezet állapota nagyon sokat romlott. Ennek oka van. Az akkori felismerések és megvalósítások rosszak voltak. Egy ökológus nem tudja elmondani, hogy milyen a környezet állapota, mert az viszonylagos, egy ökológus azt tudja megmondani, hogy a környezetet milyen terhelések érik és az erre milyen reakciót tud adni. RIO óta 1,6 milliárd emberrel több van a bolygón, akinek igényei vannak a környezettel szemben. A világ összgazdasági teljesítménye 1992 óta 24 billiárd dollárról 63 billiárdra ugrott (2000). Komolyan kell venni az olaj-csúcs, a talaj-csúcs, a víz-csúcs, de a foszfor-csúcsról szóló kimutatásokat is.

Boda Zsolt a Védegylet szóvivője két kérdésre ad választ. Miért vacakolunk, miközben látjuk a számokat? Létezik e olyan modell, ami segíthet megoldani a helyzetet?

Az emberi gyengeségeken túl a legtöbbünk olyan strukturális kényszereknek vannak kitéve, amelyeket önerőből nem lehet változtatni. De a világ GDP 10%-át adó autóiparral és érdekeivel ki tudja felvenni a versenyt? A korábbi környezeti problémák kevés technológiai módosítással megoldhatóak voltak az ózonluk vagy a savas eső problémájának kiderülésekor, de a klímaváltozás volt az első olyan környezeti válasz, ami az egész életmódunkat kérdőjelezi meg. Egyetlen mentségünk egy társadalomkutató szerint, hogy 20 év globális társadalmi változások számára nem olyan hosszú idő. A kérdés, hogy lesz -e elég időnk? A történelem azt mutatja, hogy a megoldásokat leginkább a válság és nem a józan belátás ösztönzi, ezért a mostani válság, mely még nem ért véget, egy fontos fordulópont lehet.

Szerda este a Krétakör szervezésében egy jóhangulatú csapatösszerázó játék volt, amelyen a táborlakók egy része vett részt, majd ezután következett a több min két órán keresztül tartó csángó táncház, ahol a Berka együttes zenészei és táncosai segítségével beálltam botladozni a vigyorgó csapatba. Azt hiszem a fény és az új társaság miatt páran szégyenlősek voltak, de sokan hallgatták és nézték azt a kisebb, rendkívül vegyes csoportot, aki végig táncolt.

[nggallery id=1]

AUGUSZTUS 11. CSÜTÖRTÖK – ERŐFORRÁS-VÁLSÁG

Az első napon több környezeti téma közül lehetett válogatni, de szerencsére nem csak a pipettával és szögmérővel érkezők találtak kedvükre való elfoglaltságot, hanem a párhuzamosan futó szekciók közül mindig volt egy humánabb szekció is. Kezdésnek egy ilyen könnyedebb témát választottam „Kimerülő lélek, magányos psziché” címmel. Korunk immateriális javainak csökkenésének okát kerestük és hamar a verseny minden szférába való betüremkedésénél kötöttünk ki. Kocsor Ferenc a Pécsi Tudományegyetem Evolúciós Pszichológia tanszékéről adott egy elméleti hátteret a verseny és együttműködés evolúcióban betöltött szerepéről, ami az eddigi a közgazdasági és etikai megközelítést merőben új alapokra helyezte. Fülöp Márta az MTA Magatartástudományi Kutatóintézetéből példaként hozta fel a verseny japán módját, ahol „Azért tisztelik a versenyt, mert általa jobbak lesznek, mint tegnap”. Micsoda különbség ez a „Verseny egymás legyőzéséről szól” mentalitáshoz képest. Ellentmondásos módon magatartási szempontból a korrupció például egy nagyon magas fokú bizalmi kapcsolatokon alapuló együttműködés egy szűkebb csoport érdekében. Szóval a képlet nem olyan egyszerű, mint azt korábban gondoltuk.

Lehetett volna újrahasznosított anyagokból tárgyakat készíteni a Recycle Mission workshopján, illetve délutánonként a textilékszer művészet rejtelmeit tanította Wild Jutka, de ezekre lopva sikerült csupán pillantást vetnem. Azért egy kitűző-kezdeményig sikerült eljutnom, annak ellenére, hogy a programok néha ugyan késve, de túl sok pihenőt nem hagyva váltották egymást.

Délután a vidékfejlesztési szekcióba látogattam el, ahol Sallai R. Benedek túrkevei önkormányzati képviselő és vidékfejlesztési szakember például beszámolt arról a kiskerti gyümölcsös programról, amivel fenntartható helyi gazdálkodást kívánnak kialakítani. A természeti adottságokat követő s azt nem átalakítani szándékozó szemlélet, a változatos kezelési módok és a kialakított mozaikos szerkezet kedvez a biodiverzitásnak. Ennek nem csak immateriális és marketing értéke van, hanem egyszerűen ökológiailag stabilabbá és a szélsőséges folyamatoknak ellenállóbbá teszi a kertet. A gazdák által tapasztalható szélsőséges időjárás korában ez elengedhetetlen, de nagyobb eséllyel előzi meg egy-egy betegség vagy kártevő járványszerű elterjedését is. A program arányaiban 10-szer annyi embert tud a mezőgazdasági munkába bevonni, mint a szomszédos intenzív művelés alá vont gépesített gazdaság. Ráadásul éppen olyan embereknek ad lehetőséget a tisztességes megélhetésre, akiknek végzettsége és/vagy lakóhelyéhez kötöttsége, esetleg tudatosan választott életformája nem teszi lehetővé, hogy egy multinál vagy egy városban helyezkedjen el. A vidékfejlesztési irányoknak radikálisan ezt az utat kellene követnie szociális, fenntartható gazdálkodási és természetvédelmi szempontból egyaránt.

Társadalmi sokszínűség és zöld politika a Közép-Kelet Európai országokban. Mile Lajos a mérsékelt konzervatív szemléletet mutatta be, ahol a társadalmat sokkoló reformoktól mentes, parlamentáris kereteket támogató és szélsőségeket el nem fogadó szemléletről van szó. A rendszerváltás idején jelentős vita alakult ki a gyors reformok és a lassú átalakulás között, mely szemléleti különbségnek a mai napig vannak érvényes vonatkozásai. A történelemben ahhoz vissza kell nyúlni, hogy lássuk egy-egy politikai ágazat előzményeit. Bozóki András a jelent igyekszik értékelni, amikor a 89-től induló társadalmi változások és a demokrácia jelenleg megfogalmazott válságát veszi górcső alá. A szabadságvággyal együtt jött a dereguláció, a verseny, a privatizáció vágya, ezt senki sem kérdőjelezte meg csak azon ment a vita, hogy gyorsan vagy lassan alakuljunk át. Mindenki azt gondolta, hogy a fejlődés javai majd lecsurognak az alsó középosztály irányába is. Erre mit látunk ma, rétegek szorultak ki a munkából, kevés ember birtokolja a vagyonok jelentős részét, a roma kérdés sosem volt ilyen éles, mint most. A bal-jobb dimenzió helyett inkább azt emelte ki, hogy egy politika befogadó vagy kirekesztő-e. Ez most relevánsabb meghatározás. A mai magyar társadalom úgy látja, hogy a félperifériás kapitalizmus kirekesztő, és nem befogadó. Szalai Erzsébet kiemelte, hogy az ökopolitika premisszája, hogy a gazdaság csak annyiban értékes, amennyiben a társadalmi jót szolgálja. A munkához való jog azért fontos, mert a tartós munkanélküliség emberek, közösségek életminőségét építi le. Az empátiát is vissza kell hozni a politikába, mert a magyar parlamentalizmus még mindig kuruc-labanc alapon működik. A nők szerepének megerősítése már régen várat magára. Nem szabad elkövetni azt a hibát, amit a jelenlegi baloldal és liberalizmus gyakorol, amikor a magyar identitás felvállalását nacionalizmusként címkézi, holott a nemzeti identitás hiánya reális veszélyeket rejt magában. Lokálpatriótizmus a helyi értéket szerető és követő eszme, mely befogadó, de a nacionalizmus az, amikor egy nemzeti identitás magát másnál többre tartva uralkodni kíván.  Aztán volt még szó arról, hogy a jelenlegi fiatalság nem képes generációvá szerveződni, mert nincs közös identitása, s az egyének a kusza hálózat egy-egy pontján ülve mindig arra várnak, hogy mikor kell váltani, mikor kell új pontot elfoglalni. Nem alakul ki a fiatalokban a hivatástudat és identitásukat nem tudják megfogalmazni.

Este dobkoncerten ráztuk a ritmust a Sankolokan együttes zenéjére, akik hangszereiket is bemutatták és meséltek róluk, míg a nyugodtabb programra vágyók ökorajzfilmmel lazulhattak naplemente után. Azt esti hangulat pedig már hozza az eddig megszokott nyári egyetemi feelinget. A hangulatot az egyre növekvő dB-ekben (no meg decik a belekben) lehetett mérni.

[nggallery id=2]

 AUGUSZTUS 12. PÉNTEK – TÁRSADALMI SOKSZÍNŰSÉG

Az egyik legizgalmasabb vita reggel a „Fenntartható nemi szerepekről” Adamik Máriával és Szendi Gábor evolúciós pszichológussal lefolytatott kerekasztal-beszélgetésen arról szólt, hogy miként függnek össze a fenntarthatóság elvárásai és az uralkodó társadalmi nemi szerepek? Adamik Mária főleg arról beszélt, hogy miként vallottak kudarcot a megelőző években a nő és családpolitikát, és ezt szemléleti korlátokra vezette vissza. Vita az evolúciós megközelítés körül bontakozott ki. Adamik szerint ez nem veszi figyelembe a társadalmi szempontokat. Szendi pedig amellett érvelt, hogy a biológiai kutatások által feltárt tényezők a háttérben erőteljesen befolyásolják viselkedésünket, a társadalmi szempontokat úgy lehet figyelembe venni, ha ismerjük, mire építkezünk. A humán területre merészkedő természettudomány gyakran megkapja azt a kritikát, hogy biológiai magyarázatokkal legitimálja a társadalmilag káros jelenségeket, mint például a hűtlenséget, erőszakot, férfi-női egyenlőtlenséget. A viselkedés biológia, vagy jelen esetben evolúciós pszichológia kutatói pedig rendre cáfolják ezt és hangot adnak azon véleményüknek, hogy az egyénileg öröklött vagy fajunk jellegzetességei közé tartozó jelenségeket figyelmen kívül hagyva a valóban létező társadalmi problémákra csak mesterséges és ezért életképtelen válaszokat tudunk adni. A két szemléletnek nem vitatkoznia kellene egymással, hanem építkeznie egymásból.

Péntek délben újrahasznosított ruhákba öltöztetett modellek tűntek fel a semmiből, és tartottak divatbemutatót felvonultatva a re-kollekciót az egyszerűbb, hétköznap is hordható ruháktól egészen a szemetes zsákokból készített régi stílusú báli ruháig. A modellek a tábor résztvevői voltak, akik pár órán át ezekben a költeményekben flangáltak a nagyréten.

Péntek délután két szekcióba néztem bele, az egyikben lelkesen osztották egymást az előadók a „Kulturkampf” jegyében, hátul a pavilonban az erdő jótékony békéjében pedig különböző vallások képviselői és ismerői diskuráltak vallásról, fenntarthatóságról. Ez utóbbinak csak a végére értem oda, de a szikrázó vitát jól ellensúlyozta az a harmónia, ahogy a muszlim, katolikus, és buddhista tanok neves és elismert ismerői (Manyasz Róbert, ifj. Zlinszky János és Jelen János) keresték filozófiájukban a közös pontokat. A üzenet az volt, hogy igen, a nagy világvallások foglalkoznak ökológiai kérdésekkel. A keresztény teremtett környezet iránti tisztelet, vagy az iszlám „ültess fákat” parancsolata,  buddhista „nem ártás” mind a vallás ökológiai szempontból érvényes vetületeinek tekinthető. A következő lépés innét a konkrét megvalósulás volt, tehát a jó hívő cselekedetei által tesz is a fenntarthatóságért.
A tanulság az volt, hogy az aktív cselekvés egy jobb világért és így a korszellemnek megfelelő erények követése az emberi kultúrával egyidős elvárás, mely mindig igazodik az aktuális kihívásokhoz.

A nyári egyetem igazi nagyágyúja volt a Hevesi Flóra által moderált vita L. Simon László (Fidesz) és Kukorelly Endre (LMP) irodalmár-politikusok között. A beszélgetésben arra kerestük a kérdést, hogy van e Kultúrkampf Magyarországon, azaz tudatosan zárja e be a Fidesz a különböző alternatív szórakozóhelyeket? A Fideszes politikus többnyire kitérő válaszokat adott, többször utalva rá, hogy nem mindennel ért egyet a kulturális tárca intézkedései közül. Az országgyűlési képviselővel hevesen vitatkozott a közönség soraiban ülő Gulyás Márton a Krétakör színtársulat igazgatója. Bár a felvételeket a vendég kérésére nem tesszük közzé, a bőven telt ház feletti eseményen volt talán a legpaprikásabb hangulat a szakmai programok közül.

A péntek esti panel talán napjaink egyik legfontosabb kérdésére kereste a választ. Sokak szerint ugyanis a zöld fejlesztések, a zöld beruházások csak egyfajta luxus, vagyis ha jólét van az országban, és dübörög a gazdaság, akkor van lehetőség zöld beruházásokra. A meghívott előadók ezt a tévhitet oszlatták el, bemutatva egy olyan modellt, ahol a zöld beruházás nem egy jóléti cél, hanem egy eszköz a válságból való kilábaláshoz. A panel „sztárja” Colin Hines volt, aki a Green New Deal, vagyis a Zöld fordulat egyik kidolgozója. Mellette nem kisebb embereket hallgathattam, mint Andor László, Pogátsa Zoltán, és Scheiring Gábor.  Első ízben azt fejtették ki az előadók, hogy mi is az a paradigma, és miért van szükség, vagy mikor következik be ennek a változása. A jelenlegi gazdasági válság során sokakban felmerült az, hogy ez a krízis annak köszönhető, hogy a neoliberális gazdaságpolitikai paradigma egyszerűen megbukott. A hitelek csak azt tették lehetővé az emberek számára, hogy a rendszer problémái rejtve maradjanak. Ezek a problémák lassan feltárulnak, és a lufi kipukkan. Emellett nem folytatható tovább az a környezeti és társadalmi kizsákmányolás, ami az elmúlt évtizedekben végigment. A beszélgetés során körvonalazódott, hogy egy fenntartható irányba történő paradigmaváltásra van szükség, amelynek egyik kulcseszköze a Zöld Fordulat. A program szerint ugyanis nem kivonni kell pénzt a gazdaságból, ahogy ez jelenleg a válságkezeléseknél történik, hanem zöld gazdaságélénkítésre van szükség. Mivel nem vagyok közgazdász, ezért a beszélgetés során néha elvesztem a keynesianizmus és a neoliberális-neokonzervatív gazdasági fogalmai között, de nem kell ehhez szakértőnek lenni, hogy bebizonyosodjon, hogy a mostani gazdasági rendszer nem fenntartható. Jó volt hallani arról, hogy a globálisan gondolkodók is azt vallják, hogy a helyi szintű gazdaságélénkítés, az önellátásra való berendezkedés a kulcsa a globális válság megoldásának.

A péntek este a cigány zene jegyében kezdődött, majd a nagyteremben tanultunk is néhány alap lépést. Film ma is volt, egy, a székely nacionalizmusról szóló filmet, Pápai Gergő: Mindenki idegenjét vetítettük, amelynek különlegesen nagy sikere volt, majd hosszú és élvezetes vitát generált. Késő este pedig egy különlegesen nagy buli vette kezdetét, ahol minden idők legjobb nyári egyetem party hangulatát sikerült átélnem, együtt voltunk, örültünk az életnek és szerettük egymást nagyon.

[nggallery id=3]

 AUGUSZTUS 13. SZOMBAT – GAZDASÁGI ESZKÖZÖK, MODELLSZINTŰ VÁLASZOK

Reggel jóga a füvön, amíg mások álmosan keresgélték a kávélelőhelyhez vezető ösvényt, a Fair Trade kávé pult későbbi nyitására való tekintettel, sikertelenül.

Egész nap várta az érdeklődőket az Élményakadémia, akiknek mindennap változó kötélpályáin két embernek közösen kellett legyőznie félelmeit, és megtanulnia csapatban dolgozni. Ezt nem csak teljesíteni, de mások taktikáját elemezni is igen jó mulattság volt.

A külföldi előadók közül az egyik legérdekesebb Anni Sinnemäki korábbi finn munkaügyi miniszter beszámolója volt, amint a finn és uniós foglalkoztatáspolitikáról, illetve fogyatékkal élők munkaerőpiaci reintegrációjáról beszélt. A rendszerváltás óta a magyar gazdaság egyik legnagyobb problémája az aktív keresők rendkívül alacsony aránya, amely az EU-ban a legalacsonyabb. Az “EU2020” stratégia célja a 75%-os foglalkoztatási szint, míg a magyar valóság valahol az 60% körül mozog, bő 10 százalékponttal elmaradva az OECD átlagtól. A tavaly megválasztott kormány egyik fő ígérete volt az egymillió új munkahely létrehozása – de már most látszik, hogy ezt az ígéretét nem fogja tudni valóra váltani. Pedig az aktív munkavállalók körének bővítése nélkül az összes nagyobb elosztórendszer működése veszélyben van. A beszélgetésben azt járták körül, hogy miért sikeresebbek egyes államok Európában másoknál a foglalkoztatás terén és mik azok a jó gyakorlatok, amiből esetleg itt – és a régió más országaiban – tudnánk tanulni. Megpróbáltak iránymutatást adni arra vonatkozóan, hogy mi a kiút a kelet-európai periferikus, magas külföldi tőkével és alacsony hozzáadott értékkel működő gazdasági modellek csapdahelyzetéből?

Az esti panelbeszélgetés 4 előadóval 3 órára sikeredett, de nagyon jó összegzést sikerült kapnom a zöld pártok eddigi útjáról és a reményteljes zöld jövőről. Gerald Hafner elmondta, hogy a német zöld pártok alapítása egy monumentális politikai mozgalomból nőtte ki magát, amely megunta, hogy hiába tüntetett, hiába írt alá petíciókat, minden ment tovább a régiben, mert a hatalmat nem ők gyakorolták. Ez volt a legfőbb ok. A mostani sikerek, például, hogy Németország bezárja az atomerőműveit, nem a párt sikere, hanem a mozgalom sikere. A zöldeknek mindig egy lépéssel a többiek előtt kell járni, mindig arra kell figyelni, hogy mik lesznek a jövő kihívásai. Anni Sinnemäki, aki zöldnek és patriótának tarja magát, és büszke a zöld pártok eredményeire, a gazdasági és szociális igazságosság terén. A finn zöldek a kormányzás után most negyedszerre is a parlamentben maradtak, és egy 6 párti koalícióban vesznek részt. Antje Hermenau a pénzügyi válságra hívta fel a figyelmet, és arra, hogy a legutóbbi kettő háborúban végződött. Nem úgy, mint a jelenlegi, ami azért minőségi változást jelent. Az euróválságban Magyarország is érintett, és fiatal tagállamként jóval érzékenyebb, mint más országok. Érdekes keretet adott azzal a gondolattal, hogy élete első 25 évét kommunizmusban élte, és soha semmire nem volt pénz. Élete második felét kapitalizmusban, ahol szintén soha semmire sincs pénz, de azt hazudják, hogy van. Jó volna a harmadik 25-öt valamilyen kevésbé szélsőséges rendszerben leérni.

Schiffer András azt hangsúlyozta, hogy a pálmát az fogja vinni, aki hatékonyan tematizálni tudja a közvéleményt. A nemzetközi tapasztalatok és statisztikák kifejezetten tanulságosak, azonban a félperifériás országok helyzete speciális. Számolni kell azzal, hogy a modernizáció iránti vágy még mindig élő és az anyagi fejlődés iránti igény jóval erősebb, mint a már fejlett nyugati térségekben. Másik tényező a posztkommunista örökség, akik a szimbolikus térben lestoppolták a baloldali térfelet, miközben minden posztmateriális gondolatnak legádázabb ellenségei és a technokrata modernizáció felkent papjai. Ezen felül 68-as hagyomány Magyarországon nem létezett, inkább a 80-as években az olvasmányokban gyökerezett, nomeg egy agrárus-ökológiai eredetben, ami nem magyar, de keleti tulajdonság. Rendszerkritikusnak, azaz újkapitalistakritikusnak meg nem lehetett lenni, mert vagy lekommunistázták az embert, vagy lefasiztázták, akár egyszerre. Ami tragédia, az a magyar társadalmi passzivitás. Nálunk nincs általános sztrájk, 1-2% vett részt a rendszerváltó folyamatokban. Egy ilyen közegben a 21. század tematizálását ki ragadja meg?

Az LMP folyamatosan küzd a szakmai lényeglátás és a populista közérthetőség között. Ami tragédia, hogy a magyar elnökség nem tematizálta az UNIO-ban a pénzügyi válság kapcsán a pénzpiacok újraszabályozásának szükségességét, pedig az egyik legkitettebb országként ez kötelesség lett volna. Másfelől senki nem mondja ki, hogy a tőke szabad áramlása, amit dogmaként hajtogat az EU, egyszerűen egy átverés. Miért kéne elfogadni, hogy GMO élelmiszer jöjjön be az országba a szabad piacok nevében. A pénzügyi és reálgazdasági válságok összefüggése az ökológiai válsággal ezen a ponton van. A tőke szabad áramlásának problémájánál.

Este a nagyteremben Kardos-Horváth János zenélt, a kellemes, nyugodtabb dallamok jól estek a négy napban elfáradt lábaimnak. Picit még kitartottam, de hamar kiderült, hogy a sok program és a pénteki forgatag annyira elfárasztott, hogy az utolsó este az ágyba borulás maradt az egyetlen alternatíva.

[nggallery id=4]

 

Támogatók, Szervező csapat, Előadók, Hanganyagok, Galéria